Nyitott Porták

Nyitott porták: a Rózsa-kert kincsei

A zalaszentgróti Rózsa-kert mutatkozott be a Zalaszentgrót magazin 2023. szeptemberi számában a Zala-völgyi Nyitott Portákat bemutató sorozat részeként.

Ezúttal Rózsa Ferencné, Andi mutatja be a portáját, és mesél a mindennapjairól, amelyek a kertben kezdődnek hajnalban, és ott is érnek véget sötétedéskor.

– Hogyan is kezdődött ez az élet?

– Egy akkor családi fejtörést okozó traumával. Cukorbetegséggel egyedül maradt rokon ápolására vállalkoztam, és csak később derült ki, hogy ez mennyire életmódváltó, meghatározó vállalás volt – emlékezik vissza Andi.

A munkahely megszűnése miatt, és a folyamatos figyelmet igénylő hozzátartozó hívó szavára lakhelyet is váltott a család, így költözött aztán a csendes kisszentgróti Bercsényi utcába. Andi gyorsan beletanult a növénytermesztés és a piacozás fortélyaiba, egyetlen kikötése volt csupán: a vegyszermentes gazdálkodás. Ezt a hitvallását azóta is töretlen elszántsággal és lelkesedéssel éli meg, saját példát mutatva minden erre nyitott személynek. Mivel, kertész végzettségem okán, ez nálam eleve adott, hamar bele is mentünk a részletekbe.

– Mivel óvod meg a növényeidet?

– Áztatott csalán levével öntözök mindent, ez elősegíti a kondicionálást. Földibolhák ellen chili paprikás vízet használok, a poloskákat fokhagymával riasztom el, a biotermesztésben engedélyezett réztartalmú szerrel csak a kényesebb kultúrákat kell néha megvédeni a gombabetegségektől – avat be a kulisszatitkokba. – Az idei csapadékos nyár nem kedvezett például a paradicsom fejlődésének. Ahogy rá lehetett menni a talajra, szinte óránként követtem nyomon a változásokat, leszedtem a sérült, beteg terméseket, és utóérő lévén a kissé zöldes bogyókat is, amikből aztán csíkos, fekete, tojásdad formájú és körte alakú is akadt.

– Van-e nálad holtszezon, amikor nincs semmi teendőd, és ráérsz kisebb-nagyobb kiruccanásokat is betervezni?

– Ilyen időszakom nincs, csak maximum vegetációs időszakon kívül eső, lazább napok vannak. Itt télen sem áll meg az élet, hiszen a négy fóliában már október végén elkezdődik a talaj előkészítése, a dughagyma elrakása, a saláta-palántázás, retekfajták vetése. Január a tervezéssel telik, átnézem a magokat, felmérem a készleteket, és már a palántázás is jön a körforgásban. Ez egyébként nagy százalékban saját magokból történik – nézünk bele együtt az éves menetrendbe.

Májusban a szabadföldi palántázás veszi kezdetét, ezeket a töveket keresik a vevők is, mert jól bevált, ellenálló fajták kerülnek csak szaporításra. Minden a helyére kerül, ami kellhet egy konyhában, figyelve persze a növénytársításokra, a vetésforgóra, a beérkezett igényekre is.

Júniustól megkezdődik a betakarítás. Meghatározza a hetet a csütörtökönkénti piaci jelenlét, ahol találkozik vevő és a termelő, gazdára találnak az előre elkészített csomagok, és kérdéseinkre is választ kaphatunk. Míg a nyáron az idényzöldségeké a főszerep, a nyárutó és az őszi szezon a kamratöltögetésé lesz.

– Vannak jól bevált receptjeid a feldolgozásra illetve az eltevésre?

– Olyannyira, hogy vannak visszajáró vásárlóim közel tíz éve, akik leadják a mennyiségi igényeiket és a saját üvegeiket, és ha készen van az egész évre való savanyúság, lekvár, szörp, akkor egy alkalommal spájzolnak belőle. Csak bórként használok, abból is csak egy csipetet – mondja Andi, miközben ecseteli az uborka roppanóságát és a paradicsomlé zamatát, színét. Mivel nem titkos a recept, én a „paradicsomlé-nyersen”-re szavazok.

Beszélgetünk még a körömvirág-bazsalikom-büdöske szentháromságáról, a napi terv teljesítésének fontosságáról, a konyha és a szezonalitás kapcsolatáról, és persze sok minden másról is.

Hozzám hasonlóan egyébként más is megteheti ezt. Andival bárki találkozhat például csütörtökönként a piacon, vagy péntekenként a nyitott portáján. Telefonon természetesen egyéni időpont is egyeztethető, legyen szó akár kertbejárásról, akár vásárlásról.

Sebestyén Csilla

Megjelent a Zalaszentgrót, a térség magazinja 2023. októberi számában


Recept a Rózsa-kertből: paradicsom – nyersen

Hozzávalók: 5 kg kockázott paradicsom,

4 ek. cukor, 2 ek. só, pici bórkénpor

Letakarva 24 órát érlelődnek együtt, aztán botmixerrel turmixoljuk, átpasszírozzuk, üvegekbe töltjük, lezárjuk, és már mehet is a kamra polcára.

A honlapfejlesztés és az 1. Facebook kampány a VP6-19.2.1.-99-8-17 Nyitott Porta hálózati projektek című felhívás során elnyert 3417266250 iratazonosító számú „Együttműködés erősítése a Nyitott Porta Hálózatban” című projekt keretében került megvalósításra.
Copyright © 2023 Nyitott Porták - Zala Völgye - Zala Termálvölgye Egyesület - Minden jog fenntartva! Impresszum
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram