Nyitott Porták

Balatoni Gazdapiac

Az AgriShort projekt támogatásával, szakértői előkészítés után 2018 augusztusában megalakult a “Balatoni Gazdapiac” rövid élelmiszerlánc csoport. A Somogy megyei gazdákat tömörítő “Balatoni Gazdapiac” kezdeményezés célja olyan közösségi alapokon nyugvó Dél-balatoni termelői piac-hálózat, és hosszútávon többcsatornás közösségi értékesítési rendszer kialakítása, mely magas minőségű termelői élelmiszerek számára kíván teret biztosítani.

A Balatoni Gazdapiac hálózaton keresztül értékesített termékek egyrészt a térségben prosperáló magas minőségű gasztronómia igényeit kívánják kielégíteni, egy közösségi márkanév alatt, másrészt megjelenésük kreatív módja miatt turisztikai vonzerőként is funkcionálnak az érintett településeken.

A honlapfejlesztés és az 1. Facebook kampány a VP6-19.2.1.-99-8-17 Nyitott Porta hálózati projektek című felhívás során elnyert 3417266250 iratazonosító számú „Együttműködés erősítése a Nyitott Porta Hálózatban” című projekt keretében került megvalósításra.

Ez a honlap az Európai Unió pénzügyi támogatásával készült. A honlap tartalma a Zala Termálvölgye Egyesület kizárólagos felelőssége és semmiképpen sem tekinthető az Európai Unió és/vagy az Irányító Hatóság álláspontjának. www.huhr-cbc.com

Copyright © 2023 Nyitott Porták - Zala Völgye - Zala Termálvölgye Egyesület - Minden jog fenntartva! Impresszum
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram