Nyitott Porták

Csáfordi Levendulás Porta

Levendulás kert Zalaszentgróton.

A budapesti házaspár vidéki nyugalomra vágyva akadt az eladó csáfordi birtokra. Mivel a zalai táj már korábban a kedvencük volt, és a telek fekvése is elbűvölte őket, nem sokáig haboztak a vásárlással. Az itt eltöltött idő érlelte meg a gondolatot, hogy ide költözzenek és ösztönözte őket, hogy szebbé tegyék a kertet.

A levendulás igazi családi összefogással valósult meg. Az iskolában magról keltek a növények, majd miután megerősödtek, kiültették őket, 1200 tőből kialakítva a levenduláskert mai formáját.

Az immár terebélyes bokrok nyáron rengeteg virágot adnak, és a júniusban lilába boruló illatozó mező feledhetetlen.

A gazdák igyekeznek az ökológiai tudatosság jegyében működtetni a portát. Ennek elemei: napelemek, komposzt WC, fatüzelésű sparhelt és vegyszermentes gazdálkodás.

Időközben a porta épületei is megújultak. Legutóbb megépült a csűr, amelyben az idelátogatók megpihenhetnek, védelmet találhatnak a napsütés vagy éppen az eső elől. Itt van lehetőség a kézműves foglalkozások megtartására is.

A betérő vendégeket előre meghirdetett alkalmakon az alábbi programokkal várják: séta a gazdaságban, levendula- és termékbemutató, virágzáskor virágszedés, virágkötés, a kész termékekből vásárlás.

Termékek: Levendulaolaj; Levendulavíz; Szárított levendula csokor; Szárított levendulavirág; Levendula palánta.

Szolgáltatások: Séta a levenduláskertben; A levendula és a belőle készült termékek bemutatása; Virágkötés, levendula feldolgozás; Szedd-magad levendulaszüret; Szappanfőzés.

Képgaléria

Videók

Elérhetőségek

8795 Zalaszentgrót, Csokonai utca 23
A honlapfejlesztés, valamint az 1. és 2. Facebook kampány a VP6-19.2.1.-99-8-17 Nyitott Porta hálózati projektek című felhívás során elnyert 3417266250 iratazonosító számú „Együttműködés erősítése a Nyitott Porta Hálózatban” című projekt keretében került megvalósításra.
Copyright © 2023 Nyitott Porták - Zala Völgye - Zala Termálvölgye Egyesület - Minden jog fenntartva! Impresszum
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram